Wicca hagyományok

A Wicca sokunk számára egyszemélyes vallás, amelyet könyvekből, előadásokból vagy az internetről tanultunk meg, majd személyes tapasztalatainkkal és magányos gyakorlással mélyítettünk el. Akadnak olyanok is, akik ligetekben, csoportosan vagy tanulókörökben tanulmányozzák a boszorkányvallást. Mások wicca családban nőttek fel, majd maguk is erre az útra léptek. Sokan annak rendje és módja szerint, előírt beavatással kerültek egy meghatározott ágazatot képviselő kovenbe. A wicca ágazatai a következők:

Gardneriánus wicca: Gerald Gardner hagyományos irányzata, amely Aradiát tekinti az Úrnőnek és Cernunnost az Úrnak. A koven különböző beavatási fokozatokra tagolódik, a szertartásokat előírások szerint végzik, égruhában, azaz mezítelenül. Az irányzat alapját a rítusok, és a két nem szembenállása jelképezi. A kovenek nem fogadnak be többet 13 tagnál, s élükön a főpapnő és a főpap áll. A gardneriánusok szerint a boszorkánymesterséget kemény munkával kell elsajátítani, és rossz szemmel nézik az új idők önjelölt boszorkányait.

Alexandriánus wicca: Formális, szervezett, neogardneriánus ágazat, amelyet Alex és Maxine Sanders alapított a 60-as években. Az alexandriánusokat és gardneriánusokat gyakran a klasszikus wicca képviselőinek nevezik.

Angol hagyományos wicca: Ez is előírásokon alapuló, szervezett irányzat, amely a kelta hit- és istenvilágot a wicca gardneriánus ágazatával egyesíti.

Kelta wicca: Ez az ágazat a kelta panteont és hitvilágot a zöld boszorkánysággal és a tündérmágiával társítja.

Dianikus wicca: Nevét Diana istennőről kapta ez az Istennő-központú ágazat, amely kizárja a férfi istenségeket, és nem tart igényt beavatásokra. Bár a dianikus wiccát néha feminista, leszbikus mozgalomnak mondják, férfiak is működhetnek dianikus kovenekben.

Tündér-wicca: Ez az ír ágazat a zöld boszorkányságon és a tündérmágián alapul.

Teuton wicca: Nordikus hagyományt követő boszorkányirányzat, amely az északi és germán népek isteneit és jelképeit olvasztja magába.

Családi hagyomány: Bizonyos családok nemzedékről nemzedékre adják tovább a boszorkányság titkait.

Némelyik boszorkány úgy tartja, hogy a mesterség fortélyait egy élő rokonnak kell átadnia, csak ekkor állíthatja valaki, hogy „örökbe kapta” e hitvilágot és képességeket, függetlenül attól, hány boszorkányt tud felmutatni ősei között.

A boszorkányság adománya néha átugrik egy nemzedéket, s a nagyszülőkről az unokákra öröklődik. Sokakat a nagymamájuk tanított meg a mesterség fogásira, akkor is, ha közben egyetlen szó sem esett a boszorkányságról. Azt hiszem, az örökölhetőség kérdése kitűnő kutatási terület lenne egy tudományos képzettségű boszorkány számára.

Az ember aztán olyan társulásokkal is találkozik, amelyek léte merő ellentmondás, ilyenek az úgynevezett sátánista vagy keresztény kovenek. Hívhatják magukat akárhogyan, nem lehetnek wiccák, függetlenül attól, hogy jó szándékúak-e vagy sem.