Miss Boszi 2004

Bűbájos boszorkák fesztiválja

Reggel hatkor kelés, gyors összepakolás, öltözködés. Így ébredtem szombat reggel. Gyors búcsúzkodás apukámtól, irány le a pékség ahol anyukám már egy órája dolgozott. Egy kis beszélgetés (mivel még bőven volt idő a vonat indulásáig), reggelire egy pogácsa és jó kis gyomorideg, hogy minden jól menjen. Háromnegyed hétkor puszi anyának és irány a Szegedi Nagyállomás. Még fél óra az indulásig, de már igen sokan vannak a vonaton (nagy örömömre). „Szerencsémre” gyorsan találtam egy aránylag elég üres vagont, ahová gyorsan fel is szálltam. Üres kabin! Éljen! Be is ugrottam, s neki kezdtem tovább olvasni a Hatodik érzék című könyvet. Egy idős hölgy ült be mellém, s mikor megtudtuk, hogy dohányzó részre ültünk, ő gyorsan el is menekült, de én végül is maradtam, mert túl lusta voltam már átpakolni egy zsúfolt kabinba. Később beült mellém egy fiatal hölgy, majd még egy. És, hogy semmiképpen se menjen minden gyomorideg nélkül jött egy újabb probléma. Mivel én (és a velem egy kabinba ülők) aránylag elöl lévő vagonban ültünk (úgy látszik nem csak én vagyok lusta, mert egyikünk sem akart sokat gyalogolni leszállás után a Nyugatiban) nagy volt az esélye, hogy minket is átcsatolnak, és aztán Záhony felé vesszük az irányt… A vonat nem késett, hét óra húsz perckor el is indult. Csatlakozott hozzánk még egy hölgy egy fiúval. Ők jól elpletykáltak, s mi addig olvasgattunk és/vagy szunyáltunk egyet. Hál’ Istennek (és az Istennőnek), jött a kalauz, és megnyugtatott bennünket, hogy mi megyünk a Nyugatiba. Ez után két és fél eszeveszetten unalmas óra. Így hát (kis késéssel) tíz óra után már Pesten voltunk. Gyors találkozás a pesti rokonnal, s indulás a villamoshoz. Elértünk Budára és onnan sietve mentünk a Batthyány-térre. Fel a HÉV-re és (végre valahára) döcögtünk Szentendrére. Ott eligazodás, majd egy félórás túra az Ady Endre útra. Hála nekem (és a fantasztikus memóriámnak, ami olyan, mint az ementáli), sikerült megtalálnunk a 20-as számot, ami egy magánház volt. Kezdtem kétségbe esni, hogy valamit nagyon elszúrtam. Már telefonáltam volna egy barátomnak, hogy jó-e a cím, mikor megláttam egy táblán a Villa Vitae kiírást. Hatalmas kő esett le a szívemről. Végre megvan! Oda is mentünk, s beléptünk. Hát, nem voltak valami rengetegen, de a hangulat rettentően nyugtató volt. Először az árusokon akadt meg a tekintetünk. Odasétáltunk, szétnéztünk, de még nem vettünk semmit (emlékezetem szerint). Feljebb mentünk, s jobbunkon hennafestés volt, balunkon arcfestés. Még feljebb volt a színpad, s egy kisebb épület, ahol rengeteg minden volt. Többek között masszázs, aurafotózás, s a Boszitanya is képviseltette magát egy kis részen (nagy örömömre Susi ingyen Boszorkány naptárat adott!). Majd még feljebb mentem a hotel részhez. Kint a terasz a jósok fenségterülete volt (bár bent is főleg csak ők voltak). Találhattunk ott tenyérjóst, kártyajóst, asztrológust, s még mi a jövőnk titkait volt hivatott kifürkészni. Én ugyan nem jósoltattam, mivel azt én is tudok ingával magamnak, így hát feleslegesnek tartottam. Majd visszatértünk a színpadhoz, s az előadásokat néztük. Hatalmas boldogság öntött el, mikor a híres Kárpáti Lili beleegyezett, hogy együtt fényképezkedjünk. Ha jól láttam ott volt még Osara La Mort is, és Saddie is a Kelta Wicca Hagyományőrzők részéről. Volt még ott két igen nagydarab emberke, akiket először biztonsági őröknek néztünk, de mikor közelebb jöttek, láttam a kitűzőjüket, s kiderült, hogy a Mágusszéktől vannak… Lehet, hogy tényleg testőrségi feladatokat is teljesítettek. Nem tudom, hogy a jó hangulatnak, vagy a könnyelműségemnek köszönhetően-e, de sikerült bevásárolnom egy hatalmas terjedelmű Árnyak könyvét, egy medál pentákulumot, két lengyelbotot, és egy faingát. A lengyelbothoz és a faingához fele áron lehetett hozzájutni, mivel az árus az az ember volt, aki szinte minden cégnek készíti a radiesztéziai eszközöket. Az Árnyak könyve, pedig azért is volt olyan vonzó, mert egyedi darab volt, s valami nagyon megfogott benne. Ezek után megérkezett a levelezőtársam, akivel már egy jó ideje találkozni akartam. Sajnos körübelül csak két és fél órát tudtam ott lenni a fesztiválon, de ennyiért is megérte elmenni! Negyed háromkor indultam el visszafelé (így sajnos teljesen lemaradtam a Boszi szépségversenyről), s a háromnegyed hármas HÉV-vel indultunk vissza Budára. A vonatom négy óra húsz perckor indult hazafelé, s szerencsére ez a vonat sokkal jobb állapotban volt, mint az, amelyikkel jöttem.

Összefoglalva a fesztivál fantasztikus volt, nagyon kellemes, s ettől az érzéstől a hazafele úton mellettem ülő részegek sem tudtak megfosztani. Csak sajnálhatja, aki nem jött el és remélem, hogy jövőre még ennél is jobb lesz.

2004-06-28